Sok srác töpreng azon, hogy vajon miért buknak a lányok valakire, és miért nem vonzódnak máshoz, vagy a többséghez.
Mire buknak a lányok? Talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a külső valamelyest számít ezen a téren, de azért nem mindenre ad magyarázatot. A helyesebb fiúk ugyan jellemzően népszerűek a lányok körében, de azért már középsulis korban sem csak a szépfiúk és a deltás pasik tarolnak. Szóval lennie kell ott másnak is… ezeket fogjuk most megvizsgálni.
Ha tehát meg akarnánk határozni a férfiak értékének dimenzióit, akkor az első meg is lenne:
1) Kinézet
Ez azonban csak egyfajta szűrőként működik. És nem is feltétlenül úgy, ahogy a fiúk gondolják. A lányok számára ugyanis a férfias archoz és az izmos alkathoz képest talán még fontosabb az ápoltság, a stílus, valamint a ruhák. Utóbbiak esetén az is fontos, hogy mennyire passzolnak a testhez és egymáshoz, illetve hogy milyen márkájúak. Ha tehát egy pasi kitartóan edz, és beszerez pár passzentos, márkás holmit, azzal mindenképp megnövelheti az esélyeit.
Ha megkérdeznénk a férfiakat, hogy mihez vonzódnak a lányok, a többség valószínűleg szóba hozná, hogy látszólag szívesebben lógnak a gazdag pasikkal. Van benne valami, de azért ez nem ilyen egyszerű.
2) Pénz
Ha valaki a pénzével akarna felvágni, az inkább visszatetszést keltene, illetve egyes lányok egyszerűen megpróbálnák kihasználni. Meghívatnák magukat erre-arra, aztán a srác egyhamar azon kapná magát, hogy ő finanszírozza a fogyasztásukat, de nem feltétlenül tolonganak azért, hogy lefeküdjenek vele. Ha pedig mégis, akkor könnyen tranzakcionálissá válhat a viszony, mint egy szolgáltatóval. Alapvetően sok időbe és erőfeszítésbe telik jó anyagi helyzet elérni, ami jobbára csak 30 fölött sikerül (bár mondjuk vezetőként akár egy gyorsétteremben is lehet viszonylag fiatalon jól keresni). Ha szeretnél megtanulni jól bánni a pénzzel, ajánlom figyelmedbe Robert Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa c. könyvét, ami egy alapmű.
Sok fiatal talán azt is megfigyelte már, hogy például a hirtelen szerzett népszerűség vonzóbbá tehet valakit a lányok körében. Hasonlóan működik egy magasabb pozíció megszerzése is.
3) Státusz
Itt alapvetően arról van szó, hogy egy elképzelt társadalmi piramis mely szintjén helyezkedünk el. Minél magasabban áll valaki, annál többen viszonyulnak hozzá pozitívan, ami számos előnnyel járhat. A lányok pedig szívesen lógnak olyasvalakivel, akihez mások pozitívan viszonyulnak. Ezért lehetnek előnyös következményei annak, ha egy srác igyekszik bekerülni a menő arcok közé. Például egy közös ismerősön keresztül, vagy úgy, hogy ügyessé válik az általuk űzött sportokban és játékokban. Akár az is segíthet, ha megnyer egy presztízsértékűnek számító versenyt. Sőt, egyes márkák vagy tevékenységek is státuszszimbólumnak számítanak… egyesek amiatt adósodnak el hogy ilyesmire szórják a pénzt.
A hétköznapi életben talán kevésbé meghatározó, ám kétségkívül vonzóbbá tehet valakit az sokak szemében, ha rendelkezik némi hatalommal.
4) Hatalom
Ez a gyakran emlegetett fogalom lényegében azt jelenti, hogy valaki tudja érvényesíteni az akaratát a társadalomban. Ennek alapját képezhetik a kapcsolatok, de akár a pénz is. Megnyilvánulhat kicsiben (pl. bizottsági tag, polgármester, helyi nagyvállalkozó), vagy akár országos szinten is (pl. kormánytag, iparmágnás). Persze a hatalomszerzés rengeteg ráfordítást igényel, így nem valami hatékony módja a vonzóvá válás szempontjából.
Ugyanakkor van valami, amiről eddig még nem esett szó. Talán ez a férfi értékének legmisztikusabb eleme. Ez az, ami igazán megkülönbözteti a vonzó férfiakat az átlagtól, és ez abszolút belülről fakad. Ez az, ami után minden fiatal srác áhítozik, amikor csajozós tippeket keres… Mondhatni, ez a férfi vonzerő szent grálja. Sokféleképpen szokták nevezni, de én a következő szót használom rá:
5) Játék
Ebben a kontextusban a kifejezés mindent magába foglal, ami a férfiak vonatkozó tudását, tapasztalatait, valamint a nők számára vonzó viselkedésformáit tartalmazza. Ezek a nőkkel kapcsolatos ismeretei és hiedelmei, a hozzáállása, kiállása, kisugárzása, szemkontaktusa, hanglejtése, stressztűrő-képessége, bizonyos helyzetekre adott válaszai, vagy az, hogy hogyan kommunikál a nőkkel.
A Játék tehát tudás és gyakorlat. Azért is szoktak rá ezzel a szóval utalni, mert a férfi-nő interakciónak – vagy flörtölésnek – egyfajta izgalmas játéknak kell érződnie mindkét fél számára. Ez pedig alapvetően egy játékos hozzáállást illetve hangnemet igényel. A Játékot mondhatnánk flörtölési képességnek is, ami nélkül a többi tényező mit sem ér. Ezzel lehet ugyanis vonzó módon közvetíteni azokat is. Sőt, bizonyos helyzetekben, ha valaki alapvetően jól néz ki és szuper a játéka, a többi nem is számít.
Ez a cikk a Alaptréning része, mely a vonzalomról szól, és leszámol a leggyakoribb tévhitekkel.
A legfontosabb összefüggések megismerése drámaian javíthatja az eredményeidet a lányoknál!
<< Előző | Alaptréning (2/13) | Következő >> |